B C H T L D

Milyen is, ha az embernek van egy Rómában vásárolt ruhadarabja? Be kell vallanom, nem fordult fel fenekestül az életem ettől. Abban bízok csak, hogy eszembe juttatja majd a hosszú sétákat a Tevere partján, vagy amikor vettem végre egy új esernyőt (felére lealkudva) a törött helyett a szigetre vezető hídon. Talán eszembe jut a pápa Angelus imája. Az a kedves, olasz lány a Magyar Akadémiáról. Nyaralás volt ez. Hosszú csókra emlékeztet. Szerelmes lettem és azt hiszem viszont szeretnek. Most vonaton ülök és nosztalgikusan meredek magam elé. Ott állok a Tevere partján, egy hídon.

Mióta tervezem már, hogy elmegyek a Nápolyi Katakombákba! (San Gennaro katakombái.) Rövid idő alatt elfogyasztott kávé után szállunk be a buszba. Anna sajnos nem érkezett meg. (Két óránként indul túra és nekem vendégeim vannak.) Zuhog az eső. Macskaköves út a Sanita meredek részén. Szinte csak egy luk a kőben, ahol bemegyünk. Egy sötét pince. Fülkesírok. Egy apró teremben egy zömök oltár, rajta egy lyuk. Ilyen volt egy gyóntatófülke a kezdetek kezdetén. A falak, mint szekrények sora fut a messzeségbe és tűnik el a sötétben. Így botorkálunk a sötétben. Óriási csarnokok és szűk folyosók követik egymást. Közben enyhén vacogok. Hajt a kiváncsiság - mindig lenyűgöz a korai keresztények leleményessége, ahogy az egyszerűségre és a funkcionalitásra törekednek. Esztétikus és esetlen egyszerre. Ott bujkálnak még az ősi vallások figurái és történései, de már más köntösbe öltöztetve. Az a néhány kis freskó is ezt mutatja számomra. Nem a festészet technikája vagy a realitás a fontos, hanem maga a

A vonat úgy rohan, hogy átfúrja a hegyeket és szűk alagutakat alakít ki. Egyszer eső, aztán napsütés, majd hó. Ízlésesen bánt ma a teremtő a fémszűrővel és a kiskanállal. Éppen csak megszórta porcukorral a hegyeket - anyám se csinálhatta volna jobban.

Valamikor délután toppanunk be W-vel az épületbe. A lakástól a Szent Péter téren keresztül, majd a Tevere partján jutunk el az akadémiára. Egész úton azok az emberek járnak a fejemben, akik ugyanígy talán ugyanezen az útvonalon vándoroltak és kószáltak. Talán Weöres, Déry vagy Karinthy Ferenc is épp ezeket a macskaköveket taposta pár ezredmilliméterrel lejjebb a földbe - most én is hozzátettem ehhez a munkához kicsit. Ez a kis magyar sziget az olasz tengerben büszkeséggel tölt el. Mikor belépünk a kapunk olaszul kezdek kérdezősködni. Be lehet-e menni? - kérdezem. Végül is kinyögöm, hogy magyar vagyok, de olyan abszurdnak hat az anyanyelvemen beszélni. A fiatal hölgy magyarra vált és még kedvesebben mosolyog. Mivel az igazgató nincs itt, beenged kicsit a kertbe. Beszélgetünk kicsit - megemlíti, hogy este lesz egy kiállításmegnyitó. Kérdezősködik Nápolyról. Este visszatérünk az úgynevezett Siklósi szalon megnyitójára. Egész sokan vagyunk a kárpitos szobák során sosem fogy el az ember.

Elcsúszott egymástól a tér és az idő szövete! Nem gondoltam volna, hogy ekkora galibát okoz az, hogy haza utazom. Már a Piazza Garibaldin otthon voltam. Ki érti ezt? Csak magyar szavakat hallok és morajló háttérzajt. Mindez után olyan természetesnek hat mindaz, ami történik. Hogy három magyarral egymásra találunk és közösen ülünk be egy taxiba. Ez egy beszélgetésben gazdag utazásnak ígérkezik. A repülőn egy idősebb hölggyel beszélgetek, majd egy román nővel (egész jól ejti a különös magyar szavakat). Csupa szeretettel fogadjuk egymást, magyar testvérek. És aztán megtörténik másodszorra: amikor az utaskísérő bemondja, hogy "üdvözöljük önöket itthon", végigpereg egy könnycsepp az arcomon. A Mamut mellett megyek, amikor összeütközöm egy férfival. "Kurva anyádat, nem látsz?!" - üvölti egy mély lélegzet után. Volt időm felkészülni és képzeletben becsukni a szemeimet. Mégis valahogy sokkol az egész szituáció. Csak arra vagyok képes, hogy felüljek egy buszra és hazavágt

rohanok a ködben. kósza ecsetek festik a tájat körülöttem. kalapot emelek a hegynek, de falat von egy felhő közte és köztem. kifosztott sírok a fák, állnak meredten. én gyönyörködöm e gyilkosságban a végtelenbe tekintve. elkülönül a közeli, s a távol.