B C H T L D

Gyors és korai az ébredés. Fél hat van - hétkor már találkozó van török barátainkkal. 7.55: kifut a hajó a nápolyi kikötőből, körülöttünk mindenhol nagy kékség. A Nap még alacsonyan jár - megvilágítja a tengert és az egész öblöt. Nápoly a reggeli fényben pompázik; sárga, fehér, kék és zöld - ez a paletta. Csak úgy habzik a tenger, ahogy a hajó hasítja. Az egy órás út vége fele közeledve pillantjuk meg Caprit. A két hegycsúcs-szerűen kiemelkedő sziget előtt épp egy motorcsónak halad el - eléggé sztereotip kép. Kikötés után még kis ideig tanakodunk az úticélunkon töprengve, de végül a siklóval elindulunk a város irányába. Hirtelen érünk ki az alagútból - Capri fölé kezdünk emelkedni. Alattunk elterül a tenger, a kikötő, mellettünk kertek, házak, ligetek - leander, citrom és olajfa nő a sziklán. A főtér lenyűgöző - harangoznak. Oszlopsorok és görög-beütésű tetőtlen, fehér házak néznek ránk. Kis utcák, lépcsők ezrei. Az utcákon a szűk méretre szabott apró autók robognak. (Talán

Nápolytól mindössze háromnegyed óra út vonattal Pompei. A vonatjegy két euró nyolcvan cent. A vonat a tengerparton kis városkákon robog át. Mesébe illő sziklás partok és csodás fürdőhelyek mellett. A városkán olyan negyed óra alatt haladunk át az egykori római város bejáratához. (Minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés! Mi ezt nem tudtuk.) Az első, amit az ember felfog, hogy mennyire hatalmas is ez a terület. Az épületek mérete minden dimenzióban lenyűgözőek. Maga a terület egy nap alatt bejárhatatlan. Magukat az utcákat se lehet végigjárni, de sok bejárható épület van, melyek nincsenek is egész nap nyitva. Talán nem véletlen, hogy létezik három napos belépő. Azt hiszem nehéz lenne az egész érzést leírni, ahogy a régi utcák kövei hullámzanak, ahogy tető nélküli falak és oszlopok vannak egymás hegyén-hátán. Felülről nézve olyan, mintha egy normál olasz várost nézne az ember. Sűrűn egymásra épített házak, pálmafák és gyümölcsös kertek - benne gránátalma, citrom és babér.

Első programunk egy hosszú és kiadós alvás volt. Dél körüli felébredésünk után indultunk el a városba - első körben inni egy kávét és bemenni az egyetemre - jelezve, hogy megérkeztünk. (Aki esetleg nem tudná, ebben a félévben az Accademia di Belle Arti di Napoli szobrász szakán tanulok.) Természetesen fél órával zárás után érkezünk az erasmus office-hoz. Hosszú, két órás sétával jutottunk el egy kis tengerparti fürdőhelyre - legyalogoltuk a lábunkat, de azért megérte. A horizonton Capri látható, a tenger mélykék színű, a homok fekete. A fenyők az égig érnek és laposak, a tölgyfának sima a levele, pálmafák és pasztell színű felületek. Szépen lassan eltelik pár nap és kezdünk belerázódni az itteni életbe. A házunk melletti kisboltban már ismernek minket. Mi vagyunk a magyarok, akik húsz percig vásárolunk egy öt négyzetméteres boltba - olaszul csak un po' beszélünk. Mindenki nagyon kedves velünk - talán azért is, mert kicsit hülyének néznek minket. Időközben pár napos látogatás

Felszállt a repülőgép, le is szállt - első repülés egyébként. Az úton egy igen kedves fiatalemberrel beszélgettem, aki a belváros egyik kis kézműves üzletének vezetője, ötletgazdája, és a többi. Rebekát - az útitársamat - és jómagamat már a repülőtéren várta házigazdánk. (Egyébként lenyűgözően kedves volt Mariangela-tól és a férjétől, Giuseppe-től a gesztus, hogy eljöttek értünk.) Végighaladunk az autóval pár szélesebb nápolyi utcán. Hatalmas kavarodás - dugó, dudálás. Mindenki vidám, nem siet senki - még dudálni és ordibálni is mosolyogva tudnak. Szívélyesen. Előre engedik egymást a dudálásban. Kérlek, dudálj csak te előbb - és rád mosolyognak. Egy kis utcán jutunk fel a lakásunkig - Vico Miracoli 43. Két emelet és a magas földszint. A lakás csodás - nagyon meleg van. Szerződést írunk alá - olaszul persze. Minden rendben! Egy levél az asztalon ékes angolsággal szólít meg minket: "ha bármi segítség kell, hívjatok - ebben a házban rajtam kívül senki nem beszél a