B C H T L D

Valamikor délután toppanunk be W-vel az épületbe. A lakástól a Szent Péter téren keresztül, majd a Tevere partján jutunk el az akadémiára. Egész úton azok az emberek járnak a fejemben, akik ugyanígy talán ugyanezen az útvonalon vándoroltak és kószáltak. Talán Weöres, Déry vagy Karinthy Ferenc is épp ezeket a macskaköveket taposta pár ezredmilliméterrel lejjebb a földbe - most én is hozzátettem ehhez a munkához kicsit. Ez a kis magyar sziget az olasz tengerben büszkeséggel tölt el. Mikor belépünk a kapunk olaszul kezdek kérdezősködni. Be lehet-e menni? - kérdezem. Végül is kinyögöm, hogy magyar vagyok, de olyan abszurdnak hat az anyanyelvemen beszélni. A fiatal hölgy magyarra vált és még kedvesebben mosolyog. Mivel az igazgató nincs itt, beenged kicsit a kertbe. Beszélgetünk kicsit - megemlíti, hogy este lesz egy kiállításmegnyitó. Kérdezősködik Nápolyról. Este visszatérünk az úgynevezett Siklósi szalon megnyitójára. Egész sokan vagyunk a kárpitos szobák során sosem fogy el az ember.

Elcsúszott egymástól a tér és az idő szövete! Nem gondoltam volna, hogy ekkora galibát okoz az, hogy haza utazom. Már a Piazza Garibaldin otthon voltam. Ki érti ezt? Csak magyar szavakat hallok és morajló háttérzajt. Mindez után olyan természetesnek hat mindaz, ami történik. Hogy három magyarral egymásra találunk és közösen ülünk be egy taxiba. Ez egy beszélgetésben gazdag utazásnak ígérkezik. A repülőn egy idősebb hölggyel beszélgetek, majd egy román nővel (egész jól ejti a különös magyar szavakat). Csupa szeretettel fogadjuk egymást, magyar testvérek. És aztán megtörténik másodszorra: amikor az utaskísérő bemondja, hogy "üdvözöljük önöket itthon", végigpereg egy könnycsepp az arcomon. A Mamut mellett megyek, amikor összeütközöm egy férfival. "Kurva anyádat, nem látsz?!" - üvölti egy mély lélegzet után. Volt időm felkészülni és képzeletben becsukni a szemeimet. Mégis valahogy sokkol az egész szituáció. Csak arra vagyok képes, hogy felüljek egy buszra és hazavágt