B C H T L D

Pár hete elkezdtem szisztematikusan felfedezni Nápoly kerületeit - eddig több-kevesebb sikerrel. Így lassan három hónap után kezdem magamat ténylegesen kiismerni a városban. Ha ledobnának egy utcában... - persze ezt túlzás lenne mondani. Rengeteg helyen nem jártam még (főleg a külvárosi részeket tekintve). Meglehetősen nagy élmény egyébként a sétálás. Az ember kilép a ház kapuján és hirtelen előtte terem a végtelenség. Jobbra és balra is indulhat. Nap-mint-nap járjuk végig a megszokott utakat és örülünk, ha dolgunk másfele szólít - ilyenkor egy-egy új utca, egy eddig ismeretlen negyed újonnan meghódított földrésznek tűnik, mi magunk pedig Kolumbusznak érezzük magunkat. Nápolyban ez a kóborlás azért is lenyűgöző, mert kis távolságokon belül olyan hatalmas különbségekbe botlunk, hogy egészen zavarban érzi magát az ember. Jómagam egy szegényebb negyed és a történelmi belváros határvonalán lakom, a Rione Sanità negyedben, a San Lorenzo negyedhez közeli oldalon. A San Lorenzo A

Péntek kora reggel még talán nem gondoltam volna, hogy két nap múlva ilyen fáradtan és mégis kipihenve kezdek majd neki az írásnak. Egy hajnali órán járunk, Római szállásomon. Az az igazság, hogy nem jó érzés visszatekinteni. Tavasszal egy hetet töltöttem Párizsban - ami számomra felejthetetlen élmény volt. Lassan két hónapot töltöttem el Nápolyban. Mondhatni hozzá vagyok szokva az újdonságokhoz. Róma mindezt felülmúlta. Úgy éreztem, nem lehet kizökkenteni, mégis megtörtént. Talán nem is csak a város hat rám így, hanem a tudat, hogy mindössze kétszáz kilométerre vagyok Nápolytól - egy Sopron-Budapest távolságra. Itt ülök egy Párizs kaliberű városban és akár minden hétvégén ideutazhatnék. (Csak pénz kéne hozzá.) Szóval nincs sok kedvem visszautazni. Már mondták mások is! Azért Nápoly sem olyan rossz... Raffaello Sanzio tervei alapján, Bottega di Pieter van Aelst által készített faliszőnyeg részlete (Vatikáni Múzeum) Négy nap alatt végigrohantuk a várost Wojciech barátom