B C H T L D

Egy óra alatt érek Poggio Mirteto-ba Rómából. Zuhog az eső - ilyen a közép- és dél-olasz tél. Hegytetőkön ücsörgő küklopszok lehelik ránk a ködöt, amitől alig látunk az orrunk hegyéig. Ez akkor válik érdekessé, amikor a kis, libafos zöld Fiat Panda-val rohanunk fel a hegyekbe. M-et persze ez nem nagyon zavarja, halált megvető bátorsággal veszi a kanyarokat, miközben néha végtelen mélységek fölött megyünk el. Másnap reggel szikrázó napsütésre ébredek. A nappaliból csodás a kilátás. Elterül alattunk pár falu és rengeteg olívafával teletűzdelt kert. Annyira tiszta az ég, hogy a horizonton a Szent Péter kupolája is látható. Egy kis anyajegy az egész. Most már látszik, hogy nem olyan végtelenek azok a mélységek. Ahogyan pedig a völgyekben robogunk vissza-vissza pillantok a hegyoldalra. Az Appenninek épp emelkednek a nyomunkban és kis csúcsain tényleg küklopszok ülnek. Kis Bábel-tornyok emelkednek ki kopár csúcsok közül. Mindegyik egy-egy falu. Egy-két templom, egy nemesi kúria és rengete

Különös dolog a nosztalgia. Merengés. Mint a tenger úgy hullámzik az élet. Hegyek és völgyek követik egymást. Ebből kifolyólag a nosztalgia egyfajta utórengésként követi le ezt a folyamatot. Olyan ez, mint a hegymászó biztosítókötele, hevedere. Cipeli magával és csak lifeg rajtunk. Néha jól esik lógni rajta és megpiheni, olykor-olykor viszont megment minket, ha megcsúsznánk a kövön. Többekkel beszélgettem az október utolsó hetében Budapesten és Sopronban tett látogatásomon. Ők bizonyíthatják, hogy kifejezetten mentőövként jött ez az utazás. Aki volt már hasonló helyzetben, mint én, az tudhatja, nehézségekkel is jár egy ilyen hosszabb kaland. De ez a hullámzás teszi érdekessé az életet. Hetek óta húzom magam után a kötelet, ott fityeg rajtam és bámul rám. Pár napja, órák után D-vel elmentünk kávézni. Ahova beültünk tulajdonképpen nem valami jó hely. Egyetlen előnye, hogy útba esik; egyébként szeles és hideg. Ami miatt mégis érdekes, hogy itt ittam az első kávémat Nápolyban. Szeptemb

Nyár végén is csodálatos volt, de az ősz még titokzatosabbá tette. Üresek az utcák. Csak néha császkál erre felé egy-egy amerikai turista, egy magyar pár, olasz nyugdíjasok. Apropó, magyarok - dicséret illet meg minket. Mindenhol képviseltetjük magunkat - művelődünk. Bravi! A szél söpör az utcákon. Persze már itt is elindult a renoválási időszak. Sok palazzo bezárva. Perche lavori. Végtelen nyugalmat sugároz most Pompei. Mintha egy erdőben lenne az ember. Madarak énekelnek, susognak a fák a kertekben. Elfut a falak között egy-egy nimfa. Tényleg csak a szél járkál az utcákon.

Egy évvel ezelőtt egy házi dolgozat részeként íródott ez a kis történelmi kitekintés. Úgymond belecsempésztem egy igen hosszú és kimondottan érdekes ergonómiai elemzésbe. Van egy olyan sejtésem, hogy azóta sem olvasták el, mivel jó harminc oldal kellős közepén található. Ha váróteremről beszélünk több típus is eszünkbe juthat. Ebbe a kategóriába tartozik egy orvosi rendelő vagy kórház váróterme, egy vasúti várúterem, ugyanakkor ide tartoznak az irodák és szállodák várótermei is. Remélem érezzük a különbséget. Szinte két végletről beszélünk – különösen itthoni viszonylatban – nemcsak a körülményeket, a terek állapotát és minőségét tekintve, de elvárások és lehetőségek tekintetében is. Hiszen, ha őszinték vagyunk önmagunkkal szemben, hamar beláthatjuk, hogy – nem eltekintve a mostani, sok esetben elborzasztó állapotoktól – egy vasúti váróterem és egy szállodai váróterem mégsem lehet azonos minőségű. Vagy mégis? Ha várótermekről és elsősorba vasúti várótermekről beszélünk érdemes

Herkuláneum, ahogy mi magyarok mondjuk. Késői ébredés, gyors reggeli és öltözködés. Ezúttal ugyan nem vár rám senki, de mégis el kéne indulni már. Egy óra van. Gyors telefonálás - Á-val beszélek, mert tegnap elmaradt. Tervezzük az otthoni napokat; Á. autót vett a napokban és beszámol az új csodáról. Végül elindulok fél egy környékén. A kabátot leveszem miközben a vasúttól sétálok a romokhoz. A sálat magamon hagyom. Tizenhat fok van. Visszaveszem a kabátot - árnyékos oldal. Ilyen az idő most itt, délen - télen. Egy földnyelven jut be az ember a régi, római városba. Ez a földnyelv Herkuláneum-hoz képest olyan 15-20 méter magasságban van - az új város szintjén. A láván sétálok - ilyen mélyen temette be a várost a Vezúv - vagy ilyen magasan? Maga a város nagyon hasonlít Pompei-hez. A házak felépitése, az utcák. Területe persze csak töredéke Pompei.nek.  Kis kertek, oszlopsorok. Paloták, mozaikok, freskók. Nyugodtságot sugároznak a sárguló levelű fák, melyek kibújnak a falak közü