Hazatérés

Elcsúszott egymástól a tér és az idő szövete! Nem gondoltam volna, hogy ekkora galibát okoz az, hogy haza utazom.
Már a Piazza Garibaldin otthon voltam. Ki érti ezt? Csak magyar szavakat hallok és morajló háttérzajt.
Mindez után olyan természetesnek hat mindaz, ami történik. Hogy három magyarral egymásra találunk és közösen ülünk be egy taxiba. Ez egy beszélgetésben gazdag utazásnak ígérkezik. A repülőn egy idősebb hölggyel beszélgetek, majd egy román nővel (egész jól ejti a különös magyar szavakat). Csupa szeretettel fogadjuk egymást, magyar testvérek. És aztán megtörténik másodszorra: amikor az utaskísérő bemondja, hogy "üdvözöljük önöket itthon", végigpereg egy könnycsepp az arcomon.
A Mamut mellett megyek, amikor összeütközöm egy férfival. "Kurva anyádat, nem látsz?!" - üvölti egy mély lélegzet után. Volt időm felkészülni és képzeletben becsukni a szemeimet. Mégis valahogy sokkol az egész szituáció. Csak arra vagyok képes, hogy felüljek egy buszra és hazavágtassak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konok öntudat

Pompeii